Régóta fontolgatom, hogy leírom tapasztalataimat arról, hogy milyen volt kereszténynek lenni, és hogy milyen most "exkereszténynek" lenni.

A katolikus vallásról fogok írni, mert azt ismerem, abba nőttem bele, az volt az otthonom. Nagyon szerettem vallásosnak lenni, és szenvedélyes katolikus voltam. Már nem hiszek istenben, de emlékszem arra, hogy miket éreztem, miket gondoltam, amikor még hívő voltam.

Szeretnék beszámolni a vallásos élet egy-egy momentumáról ebből a "vallás utáni" szemszögből. Ez több szempontból is érdekes lehet: segíthet megérteni a vallásos embereket, az ő működésmódjukat, de segíthet megérteni általánosságban az emberi elme működését. Kifejezett célom, hogy a sok megtéréstörténet mellett reprezentálják magukat a "ki-térés"-történetek is. A hit elhagyása (nem elvesztése!) az én szememben egy üdvözlendő folyamat (mint a valóság felismerésének egyik lépése), és ezért remélem, hogy az írásaim talán előmozdítják az olvasók fejlődését.

Örömmel láttam, hogy több színvonalas ateista oldal van a neten magyarul is. Ezeket olvasván - annak ellenére, hogy én is ateista vagyok - hiányérzetem marad. Úgy látom, hogy ezek a honlapok masszív racionális alapon nyugszanak (némi gúnnyal fűszerezve), és NEM foglalkoznak a vallás érzelmi oldalával.  Véleményem szerint a vallásosság sokszor pszichológiai szükségletek és törvényszerűségek mentén bontakozik ki, így az érvek, a racionalitás, a logika és a józan ész nyelvén beszélni róla nem elégséges, nem hatásos, nem ad teljes képet. Én ezt a képet próbálom meg árnyalni a posztjaimmal.